Hírek

G.91YS: Gyújtó fordulat

A G.91Y a sikeres olasz vadászgép, a G.91 továbbfejlesztése, mely jelentősen javította a repülési tulajdonságait. A gép War Thunder-be az 1.87 “Locked on!” frissítés részeként érkezik, az olasz pilóták már várhatják az első VI. rangú repülőjüket, mely a G.91Y egy prototípus változata: a G.91YS!

Röviden: Egy továbbfejlesztett G.91 kétmotoros elrendezéssel, amely lényegesen növelte a repülő sebességét és manőverezőképességét.

image

Története

Az 1960-as években a Fiat megkezdte az előző vadászuk, a G.91 utódjának kifejlesztését, mely ekkorra meglehetősen jó hírnévre tett szert. A Fiat a G.91 két üléses gyakorló változatát használta alapul, erőforrásnak pedig két J85 utánégető hajtóművet használtak szemben a G.91 egy hajtóművével.

Emellett a géptörzs és a szárnyak meg lettek nagyobbítva, hogy elférjenek benne a hajtóművek illetve ezáltal javult a kezelhetőség is, valamint a rengeteg apró változtatásnak köszönhetően a repülő dizájnja is fejlődött. Az új G.91Y első felszállását 1966 decemberében hajtotta végre. A tesztek kisebb aerodinamikai problémákat fedtek fel, melyeket a tömeggyártás előtt megoldottak.

A G.91Y termelése egy 20 darabos nullszéria megrendelésével indult, mely a későbbiekben 75 darabra kúszott fel, bár végül csak 67 darab készült el az 1970-es évek közepéig, amikor is a gyártást leállították.

A G.91Y csak az Olasz Légierőnél szolgált, egészen 1994-ig, a váltótípusa a Panavia Tornado ADV volt.

A G.91Y egy prototípus változata volt a G.91YS, mely a Svájci Légierő kívánalmait tükrözte. A gépre fel lehetett szerelni az amerikai AIM-9 Sidewinder levegő-levegő infravörös rakétákat, és hozzájuk egy svéd fegyverrendszert. Eme különleges prototípus 1970 októberében repült először, de végül a svájciak elvetették a rendszerbe állítását. A prototípust ezután visszaalakították szabvány G.91Y géppé.


image

A War Thunderben a G.91YS lesz az olasz repülőág első VI. rangú vadászgépe. Hiába hívják őt is “G.91”-nek, radikálisan más gépről beszélhetünk, és nem csak alváltozatról. Ennek ellenére a G.91YS mégis rendelkezik az alap “Gina” előnyeivel, mint a kiváló manőverezőképesség, amelyet a G.91YS a VI. rang előnyeivel párosít.

A G.91-gyel ellentétben a G.91YS, mint már említettük, kéthajtóműves, két General Electrc J85 utánégető turbojet dolgozik a repülő felgyorsításán (utánégetés közben) 18,15 kN tolóerőt biztosítva. A G.91YS nem szuperszonikus, de így is tiszteletreméltóan magas a végsebessége, 1109 km/h (Mach 0,91) tengerszinten.

Háttérkép letöltés: 1280×1024 1920×1080 2560×1440

Bár bizonyára nem a leggyorsabb repülő a játékban, a G.91YS ezt kiváló manőverezőképességgel pótolja, hasonlóan az előző G.91 verziókhoz, melyet köszönhetően az új belépőéleknek és erősebb hajtóműveknek meg tud tartani, hiába lett nagyobb a gép súlya és mérete.

Fun fact: Az “Y” a gép jelölésében a légbeömlők elosztódásának formájából jön.

Az elődjével ellentétben a G.91YS fegyverzete két 30mm DEFA gépágyúból áll, összesen 250 lőszerrel. A DEFA gépágyúk nagy rombolóképességükről híresek, melyet egy jól célzó pilóta könnyen ki tud használni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A G.91YS támadó feladatkörét is megörökölte elődjétől, hiszen megvan a lehetősége különböző irányítatlan rakéták és bombák felszerelésére 1000 font súlyig. Emellett képes két AIM-9B Sidewinder infravörös levegő-levegő rakéta hordozására is.

Tartsátok nyitva szemeitek és füleitek még több információra a közelgő frissítéssel kapcsolatban. Addig is tiszta eget kívánunk nektek pilóták!


Előrendelés – Fiat G.91 R/4 pack

Pre-order - Fiat G.91 R/4 Pack

A csomag tartalma:

Fiat G.91 R/4 + M60A1 Ariete pack

A csomag tartalma:

Az ajánlat PC, Mac és Linux felhasználók számára érhető el. Az új csomagok PS4 és Xbox One platformokra az 1.87 frissítéssel együtt fognak megérkezni, így az előrendelési akció náluk attól kezdve két hétig fog tartani.


Eddigi 1.87 cikkek a War Thunder Info-n

Kategóriák:Hírek

Tagged as:

1 reply »

  1. Visszajelzés: War Thunder Info

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s