A Leclerc S1 az első szériája az 1980-as években, az AMX 30 leváltására tervezett francia MBT-nek. Hamarosan a francia tankosok kipróbálhatják az egyik legtöbbet kért újítást, a közelgő 1.89-es frissítésben!
Röviden: Egy 1980-as években kifejlesztett francia MBT, melynek modernizált változatai a mai napig a gerincét alkotják a francia haderőnek.

Története
A Leclerc MBT fejlesztése egészen 1964-ig nyúlik vissza, amikor a francia hadsereg elkezdte keresni az AMX 30 utódját. A ’70-es évek elejére világossá vált, hogy az AMX 30 nem tudja felvenni a versenyt a szovjet T-szériával, így hivatalosan megindult a váltótípus tervezése. 1977-re elkészültek az alapvető követelményekkel.
1980-ban Franciaország és az NSZK elindított egy projektet egy közös MBT kifejlesztésére. Azonban ennek sorsa azonos lett az évtizedekkel korábbi Europanzer projekttel: A közös munka különböző ellentétek miatt hamar félbeszakadt, és mindkét ország saját útján folytatta a fejlesztést.
Az új MBT-nek kiváló teljesítményt kellett elérnie, a legkorszerűbb technológiákat felhasználva. Azonban a harckocsi egységenkénti ára igen hamar felszökött, ezért a franciák egy partnerországot kerestek, és hamar találtak is: Az Egyesült Arab Emírségeket. Franciaország mellett ők az egyetlen másik használói a harckocsinak.
1986-ban megkapta a hivatalos nevét, a “Leclerc”-et, és 6 prototípust készítettek. 1990-ben beindult, és egészen 2007-ig folyt a sorozatgyártás. Ez idő alatt a Leclercnek számos variánsa és szériája készült, mind különböző, kisebb-nagyobb újításokat és változtatásokat eszközölt a dizájnon
A Leclerc számos ENSZ békefenntartó küldetésen vett részt, főleg Koszovóban és Libanonban, ahol derekasan helytálltak. Legutóbb pedig az Emírségek vetett be 70 Leclerc-et Jemen ellen 2015-ben. Többször is találat érte az ott bevetett harckocsikat, de egy sem semmisült meg.
2007-re, amikor a termelést leállították, összesen 860 Leclerc készült el a franciák és az emírségi erők számára.

Előnyök:
- Automata töltőrendszer
- Fejlett védelem
- Tökéletes dinamika
Hátrányok:
- Kis számú legénység (3 fő)
A játékban a várva-várt Leclerc MBT a francia szárazföldi fejlesztési fa csúcsára fog kerülni a közelgő 1.89-es frissítésben. A francia harckocsik kedvelői hamarosan megkaparinthatják a mostanában leginkább várt harckocsit.
Annak ellenére, hogy egy nyugati MBT, a Leclerc több szempontból is különbözik NATO-beli társaitól. Bár ugyanúgy egy 120mm-es ágyút használ, mint főfegyver, ez nem az elterjedt német Rheinmetall Rh-120 L/44, hanem a saját fejlesztésű GIAT CN120-26/52 ágyú. Amellett, hogy a hosszabb löveg miatt nagyobb csőtorkolati sebességet tud elérni, automata töltőrendszerrel is ellátták, ami által 5 másodpercenként képes tüzelni!
Fun fact #1: Fő páncéltörő lőszere a német DM43 licencelt változata, az OFL 120 F1. Ezt a németek nem rendszeresítették, mivel nem képes nagy távolságról leküzdeni a szovjet Kontakt-5 reaktív páncélzatot.
A fordító

Fun fact #2: A Leclerc nevét a második világháborús francia tábornok, Philippe Leclerc de Hauteclocque után kapta.
Az automata töltőberendezés kiváltotta a töltőkezelőt, ezáltal a legénység száma lecsökkent 3 főre. Ezzel egyszerre azonban a tank súlya is arányaiban alacsony maradhatott az 54.6 tonnájával, míg a legtöbb NATO MBT 60 tonna körül mozog. Ugyanakkor hiba lenne azt gondolni, hogy ez negatívan hatna a Leclerc védelmére, épp ellenkezőleg: Speciális kompozit megoldást használva a Leclerc (legerősebb pontjain) 600-700mm-es védelemmel van ellátva kinetikus lőszerekkel (például APFSDS), és akár 1200mm-es védelemmel kémiai lőszerekkel (például HEAT) szemben.
Természetesen a Leclerc S1 egyáltalán nem mondható lomhának a csatatéren. Gyorsaságáról egy 1500 lóerős motor gondoskodik, így hála a kiváló 27 lóerő/tonna teljesítmény-súly aránynak, a Leclerc végsebessége műúton eléri a 71 km/h-t előremenetben, míg hátramenetben a hasonlóan lenyűgöző 38 km/h-t.
Összességében a Leclerc S1 kiváló tűzerőt kínál remek mobilitással, azaz ami elvárható egy top MBT-től. Emellett nagyon jó védelemmel is rendelkezik, így magabiztosan tudja felvenni a harcot ellenfeleivel, hiába van eggyel kevesebb legénysége, mint a legtöbb nyugati MBT-nek.
A már nagyon várt Leclerc S1 hamarosan megérkezik a War Thunder csatáiba a közelgő 1.89-es frissítésben. Addig is kövessétek a híreket, hogy még több információt tudjatok meg az utóbbiról! Viszlát a csatatéren!
Forrás: War Thunder
Kategóriák:Hírek
3 replies »