
Most War Thunder közvetítések nézésével egyedi festéseket szerezhetünk Tier V-ös harckocsikra.
“Battle Buddies” bajnokság
Csapatok és regisztráció
2 fős csapatokat lehet regisztrálni (tartalék játékos nélkül) augusztus 27. 22:59-ig itt.
A jutalmak emberenként 20 ezer arany az első, 15 a második, 10 a harmadik és 5 a negyedik helyet elérő csapatnak. Persze ezek mellé járnak titulusok, boosterek, matricák és pár nap premium is, amelyekről részletesen itt tájékozódhattok.
Tudnivalók
- Az összecsapások a augusztus 28-29-i illetve az szeptember 4-5-i hétvégék estéjén kerülnek megrendezésre. A pontos időpontok ezen oldal alján találhatóak. Mivel UTC időpontokról van szó, két órát hozzájuk kell adni. Ugyanezen az oldalon vannak felsorolva a pályák és a járművek.
- Játékmód: Realisztikus csaták ellenséget jelölők (marker) nélkül (RB) csak harckocsikkal
- A bajnokság kieséses lesz melyben a továbbjutáshoz az ellenfelet három mérkőzésből legalább kétszer le kell győzni.
- Döntetlen esetén mindkét csapat kiesik, ha a döntő döntetlennel végződik mindkét csapat a második helyet fogja megkapni az annak megfelelő jutalmakkal.
- Az lesz a győztes csapat egy mérkőzésben, amelynek több pontja (score, ticket) van a csata végén.
- Játékosonként csak egy éledés lesz.
- Backup a járműveken nem számít.
Twitch Drop (augusztus 28. – 29. & szeptember 4. – 5.)
Újabb Twitch Drop esemény lesz, ezúttal két hétvégén is a bajnokságot kell nézni a jutalmakért.
A közvetítések az alábbi nyelveken lesznek elérhetőek:
Jutalmak
Egy alap “Battle Friends” matrica mellett az alábbi festések lesznek megszerezhetőek.



Tudnivalók
- Ahhoz, hogy bármit is kaphass, előbb össze kell kapcsolnod a Gaijin és a Twitch fiókodat itt. (Ha valamelyik nincs, regisztrálnod kell egyet előtte.)
- Csak az öt (angol, orosz, francia, német, spanyol) közvetítések egyikénél kaphatsz jutalmakat. A mérkőzések időpontjai ezen oldal alján a “Schedule” részben találhatóak. Mivel UTC időpontokról van szó, két órát hozzájuk kell adni.
- Ha kapsz valamit, arról jönni fog Twitch értesítés is, megjelenik a Twitch Inventorydban, illetve a játékban is.
- PS és Xbox játékosoknak össze kell kapcsolniuk a Gaijin fiókjukat az PlayStation Network / Xbox Live fiókjukkal.
Forrás: War Thunder
Kategóriák:Hírek