Hírek

Történelmi események (2022. augusztus)


Aleksandra Samusenko

Szokásosan nyolc kisebb esemény lesz elérhető. Mindegyik jutalma egy hadizsákmány láda, az összes teljesítése esetén pedig egy egyedi profilkép is megszerezhető lesz, amely a 1. Harckocsizó osztagba besorozott egyetlen női katonát Aleksandra Samusenko-t ábrázolja, aki részt vett és túl is élte a Kurszk-i csatát.

Mindegyik event esetében az adott járműparkkal kell 20 ezer pontot (score) összeszedni.

(A tavalyi év végén elindult “Memorial Date” kis-eventeket váltja le, lényegében ugyanaz, csak átnevezték egyes helyeken “History Pages”, máshol “Pages of History”-ra. [Csak szokásos gaijin következetesség])


Egyéb jutalmak

Mindegyik event jutalma egy hadizsákmány láda, mely az alábbiak közül egyet tartalmaz:

  • 20-50% RP fokozó 3-10 csata erejéig
  • 20-50% SL fokozó 3-10 csata erejéig
  • 3-5 univerzális tartalék
  • Véletlenszerű álcafestés egy földi járműre a feloldható vagy GE-ért megvehetőek közül
  • 1 nap prémium fiók

Egyéb tudnivalók

  • A feladatok mindig 13 órakor kezdődnek és 13:30-kor végződnek az adott napokon.
  • A feladatokat minden játékmódban meg lehet csinálni, kivéve az [Ostrom] játékmódban.
  • Az előrehaladásod itt tudod követni: Profil → Achievements/Eredmények → Pages of History.
  • A profilkép közvetlenül GE-ért is megvehető szeptember 3. 13:30-ig, itt: Profil → Achievements/Eredmények → Pages of History.

Események

Operation Polkovodets Rumyantsev (1943)

augusztus 1. — augusztus 4.

A Kurszk-i csatát követően a szovjet hadsereg Prokhorovkából dél felé támadást indított, fő céljuk a legnagyobb délnyugati orosz város Kharkov visszafoglalása volt. A támadásban több, mint egy millió szovjet katona és 2,500 szovjet harckocsi vett részt. A támadás kezdetben jól haladt, azonban a német motorizált gyalogság Mannstein vezetése alatt a rugalmas védekezést kihasználva hatékonyan állt ellen a szovjet rohamoknak, a második és harmadik SS páncélos hadosztály pedig a 10-szeres túlerővel szemben is szinte veszteségek nélkül nem csak tartotta a szovjet páncélosokat, de ellentámadásba is tudott kezdeni és visszanyomta a szovjet támadókat egészen Prokhorovkáig, bekerítve az északi támadó sereg nagyrészét. Eközben azonban újabb szovjet támadás indult kelet felől a Donyec folyón átkelve, az utcai csatákban már jobban érvényesült a hatalmas szovjet túlerő és közel egy hónapos küzdelem után a szovjetek elfoglalták Kharkov városát, igaz mindeközben a szinte minimális német veszteségekkel szemben a szovjetek elvesztették katonáik harmadát és szinte az összes páncélosukat.

Használható járművek

Szovjet

  • Yak-1B
  • Yak-7B
  • Yak-9
  • Yak-9T
  • La-5
  • P-39K-1
  • IL-2M (1943)
  • IL-2M (NS-37)
  • Pe-2-83
  • Pe-2-205
  • T-70
  • T-34-76 F-34 (1942)
  • T-34-76 F-34 (1943)
  • KV-1S (1943)
  • KV-1 (ZiS-5)
  • SU-122

Német

  • Bf 109G-6
  • Fw 190A-5
  • Ju 87G-1
  • Ju 87G-2
  • Ju 87D-3
  • Ju-87D-5
  • Hs 129B-2
  • Pz.Kpfw. III L
  • Pz.Kpfw. III M
  • Pz.Kpfw. IV F2
  • Pz.Kpfw. IV G
  • StuG III F
  • StuG III G
  • Marder III
  • Marder III H
  • Panther D
  • Tiger H1
  • Tiger H1 (animal)
  • Nashorn

Operation Lüttich (1944)

augusztus 6. — augusztus 9.

A Normandiai partaszállás után Németország fejvesztve próbálta megállítani az ellenséges előrehaladást. Ennek érdekében egy átgondolatlan és hirtelen ellentámadásba kezdtek, különösebb előkészületek nélkül. Az addigra komolyabb hídfőállást szerző ellenséges csapatok a német erőket már azelőtt brutális mértékű légitámadásokkal sújtották, mielőtt azok a frontot elérték volna. Ugyan a Typhoon által szállított bombák és rakéták (annak ellenére, hogy előbbiből 80 tonnányit utóbbiból pedig több, mint 2,000 darabot elhasználtak) komolyabb kárt a német páncélosokban nem tudtak tenni, viszont a német gyalogság csapatszállító teherautóit és ellátmányvonalaikat tizedelték, ami pedig az előrehaladást is nagymértékben akadályozta. Az ennek elhárítására küldött német repülőgépeket az amerikaiak pedig egy elég szégyenletes harcmodorral pusztították el. Felderítő repülőgépek folyamatosan a német reptereket, azok hatótávolságán kívülről figyelték és amikor a németek felszálláshoz készülődtek, értesítették a közeli (hegyek alatt bujkáló) szövetséges vadászokat, akik a német repülőgépeket azok felszállása közben támadták meg, ezzel lehetetlenné téve mind az önvédelmet, mind a megadást. (Ami háborús bűn, de kifejezetten hatásosnak bizonyult.)

Használható járművek

USA

  • M13
  • M15
  • M8 Greyhound
  • M5A1 Stuart
  • M5A1 Stuart (td)
  • M4A2 75 Sherman
  • M4A1 76W Sherman
  • M4A2 76WSherman
  • M4A3 76W Sherman
  • M4A3 105 Sherman
  • M10
  • M18
  • M18 Black Cat

Brit

  • Typhoon Mk Ib
  • Typhoon Mk Ib/L

Német

  • Pz.Kpfw. IV H
  • Pz.Kpfw. IV J
  • Pz.Bfw. IV J
  • 8.8 cm Flak 37 Sfl
  • StuG III G
  • Jagdpanzer IV
  • Panther D
  • Panther A
  • Panther G
  • Jagdpanther G1
  • Bfw. Jagdpanther
  • Tiger H1
  • Tiger H1 (animal)
  • Tiger E

Tartu Offensive (1944)

augusztus 10. — augusztus 13.

A Keleti front északi részén a Balti államok határain a tengelyhatalmak hősiesen tartották vissza a szovjet inváziót, azonban fél év után megtörtént a katasztrófa. Finnország béke reményében tűzszünetet kötött a Szovjetunióval, ezzel azonban cserben hagyva az 1920-as (Nemzetek Ligája, ENSZ elődje) szövetségeseit a Balti államokat, akiket így a Szovjetunió, már északról is tudott körbe keríteni elsődlegesen a három állam legészakibbját Észtországot fenyegetve. Németország megkezdte az előkészületeket a kivonulásra, közben időt hagyva az észt kormánynak a háborúból való kiugrása és a békekötési tárgyalásokra. Ez meg is történt azonban a Szovjetuniót ez nem érdekelte, a föld színéről is el akarták törölni Észtországot (ahonnan a németek a háborús kiugrás előfeltétele miatt már hivatalosan nem tartózkodtak) amit csak a kis számú és gyengén felszerelt Észt Honvédség és egypár német utóvéd alakulat védett. A szovjetek brutális pusztítást végeztek, céljuk a nagyobb fontosságú észt városok földbe döngölése volt, elsődlegesen az ország második legnagyobb városát Tartu-t. (Miután persze Észtországot teljesen megszállta a Szovjetunió újra hadat üzent Finnországnak akiket már észt földről is tudtak lőni.) A szovjet rombolás hatására elpusztult a Tartu városában található Nemzeti Egyetem, minden ‘kampuszával’ együtt, a Nemzeti Múzeum és 100 millió dollár értékű észt nemzeti műelmék. Az ország lakosságának nagyrészét deportálták erőszakos népességcsere és a terület elszovjetesítése jegyében.

Használható járművek

Szovjet

  • Il-2M (1943)
  • Il-2M (NS-37)
  • Il-2M (Avenger)
  • Yak-3
  • Yak-9U
  • La-7
  • Tu-2
  • ZiS-12 (94-KM)
  • SU-76M
  • T-80
  • M4A2 (76)W
  • SU-85
  • SU-85M
  • T-34-85 (D-5T)
  • T-34-85 (ZiS-S-53)
  • IS-1
  • IS-122
  • IS-2M
  • IS-2M (321)
  • ISU-122
  • ISU-122S
  • SU-100

Német

  • Bf 109G-6
  • Bf 109G-10
  • Bf 109G-14
  • Fw 190A-5
  • Fw 190A-5/U2
  • Fw 190A-5/U12
  • Fw 190A-8
  • Fw 190F-8
  • Fw 190D-9
  • Sd.Kfz.234/1
  • Sd.Kfz.234/2
  • Sd.Kfz.234/2 (td)
  • Sd.Kfz.234/3
  • Sd.Kfz.234/4
  • Sd.Kfz.251/21
  • Pz.Kpfw. IV G
  • Pz.Kpfw. IV H
  • Pz.Kpfw. IV J
  • Pz.Bfw. IV J
  • Flakpanzer IV Wirbelwind
  • StuG III G
  • Jagdpanzer 38 (t) “Hetzer”
  • Jagdpanzer IV
  • Panzer IV/70(V)
  • Panther D
  • Panther A
  • Panther G
  • Jagdpanther G2
  • Pz.Bfw. Jagdpanther
  • Tiger H1
  • Tiger H1 (animal)
  • Tiger E
  • Tiger II(P)
  • Tiger II(H)
  • Panzerwerfer 42

Operation Adlertag (1940)

augusztus 13. — augusztus 16.

Az Angliai csata elsődleges német célja az volt, hogy az Egyesült Királyságot rávegyék, hogy azok hajlandóak legyenek a tárgyalóasztalhoz ülni a béke jegyében. Azonban Németországban mindig is meg volt az előkészület, ha ez még mindig kevés lenne a brit makacsságon való felülkerekedéshez, ami miatt a következő lépés a tengeri partraszállás – Operation Seelöwe – lett volna. Ennek előkészítése volt az Operation Adlertag, 1940 augusztus 13-ára kitervelt hosszú és folyamatos légitámadás a szigetország déli partvidékén található repterek, kikötők és radarállomások ellen, amiben Do 17, Ju 88 és Ju-87 századok tucatjai vettek részt a brit védelem feltörésében. A bombázások nagy része sikeres volt, azonban ez nem törte meg a brit hadigépezetet, mivel pedig az Operation Seelöwe nem indult meg, ezért csak jobban felkészítette a briteket az invázióval szembeni védelmi vonalak kialakításában.

Használható járművek

Brit

  • Gladiator Mk.II
  • Hurricane Mk.I
  • Spitfire Mk.I

Francia

  • D.520

Német

  • Bf 109E-1
  • Bf 109E-3
  • Bf 109E-4
  • Bf 110C-7
  • Do 17Z-2
  • He 111H-2
  • Ju 87B-2
  • Ju 88A-1

Operation Starlite (1965)

augusztus 17. — augusztus 20.

1965. augusztus 18-án az Egyesült Államok összehangolt támadást indított a Viet Cong által birtokolt Van Tuong területén található állásokkal szemben, biztosítva a közeli légi és szárazföldi harcállásaikat. A harcban részt vett a gyalogság, a lovasság(helicopterek), a légierő és a haditengerészet is. Az akció sikeresen zárult a területet az amerikaiak elfoglalták, a hibásan kialakított ellátmányozás és a szállító egységek Viet Cong általi rajtaütései azonban tucatnyi áldozatokkal jártak, a sajtóba való kiszivárgásuk pedig komoly arcvesztést jelentett a tengerentúlon.

Használható járművek

USA

  • A-4B
  • A-4E
  • F-4C
  • CH-34A
  • UH-1B
  • M48A1 Patton
  • M50 Ontos

Kozelsk offensive (1942)

augusztus 21. — augusztus 24.

1942-re a német támadás szinte teljesen beragadt a keleti fronton. Az elnyúlt ellátási útvonalak, a rossz terepviszonyok miatt lelassult német hadsereg és a szövetségesektől kapott hatalmas mértékű hadianyag szállítmányoknak köszönhetően a szovjetek egyre inkább kezdtek talpukra állni és néhol már ellentámadásokba is kezdtek. Egyik ilyen a német Operation Wirbelwind által keletkezett kiszögellés bekerítése volt. Hatalmas szovjet sereg özönlött a területre többszázezer katonával és 700 harckocsival, amikből addigra már több, mint 100 db az új KV-1 és T-34 harckocsik voltak. A németek azonban hamar felfigyeltek a szovjet tömörülésre és felkészültek a Zhukov[Zsukov] által indított támadás kivédésére. Rudolf Schmidt a nehezebben védhető területekről azonnal kivonta a német csapatokat, így a szovjetek meglepetésükre üresen hagyott falvakat rohamoztak meg. A páncélosok által megtámadott védelmi állásoknál sem találkoztak ellenállással. Az előrenyomulás látszatán és az üres sikereken felbátorodott szovjet hadsereg kevés kis szervezettsége is szétbomlott, a harckocsik a széleket felderítés és gyalogsági támogatás nélkül törtek előre, amíg a gyalogság egyre kevesebb óvatossággal haladt.
Az első ütközetek a harckocsik között történt, nyílt terepen mindenféle támogatás nélkül a szovjet páncélosoknak esélye nem volt a fejlettebb német harckocsikkal szemben, ezután pedig a páncélostámogatás nélkül maradt szovjet gyalogságot érte összehangolt csapás. A támadó szovjet sereg szinte teljesen lemorzsolódott, 700 harckocsijukból, több mint 500-at elvesztettek, mialatt a németek 200 harcjárművükből szinte alig veszítettek.

Használható járművek

Szovjet

  • I-153 (M-62)
  • I-153 (M-62) [Zhuk]
  • I-16 type 18
  • I-16 type 24
  • I-16 type 28
  • LaGG-3-8
  • LaGG-3-11
  • MiG-3-15 (BK)
  • Yak-1
  • IL-2 (1941)
  • Pe-2-1
  • Pe-3
  • GAZ AAA (4M)
  • T-26 (1st Gv.T.Br.)
  • T-60
  • T-34-76 L-11 (1941)
  • T-34-76 F-34 (1942)
  • T-34-76 (1st Gv.T.Br.)
  • KV-1 (L-11)

Német

  • Ju 87D-3
  • Bf 109E-7
  • Bf 109F-4
  • Fw 190A-1
  • Fw 190A-4
  • Panzerjäger I
  • Sd.Kfz 6/2
  • Marder III
  • Pz.Kpfw. III J
  • Pz.Kpfw. IV F2
  • StuG III F

Battle of Milne Bay (1942)

augusztus 24. — augusztus 27.

1941. decemberében Japán megkezdte a nagymértékű terjeszkedést a Csendes-óceánon, nem csak kelet, de déli irányban is. 1942 nyarára már Ausztrália küszöbén jártak, az egyik utolsó sziget mielőtt azt elérhették volna, Pápua Új-Guinea volt. A japánok csapatai egyre több területre oszlottak szét, emiatt pedig az inváziós erőikkel is egyre inkább sáfárkodniuk kellett. Ez persze nem csak a csapatok számát, de a felderítés mértékét is csökkentette, ami kritikus hibának bizonyult. A szigeten található védők számát és felszereltségét is végzetesen alábecsülték. A hatalmas sziget erdős-hegyvidékes területének elfoglalására csupán 2,000 katonát küldtek, a közel tízszeres túlerővel szemben.
Kezdetekben azonban nagyon is sikeresnek tűnt a japán akció. A partaszállás szinte megerőltetés nélkül sikerült, ugyanis az azt támogató japán flotta 2 Tenryū cirkálójával és 3 Kagerō rombolójával sem az ausztrál flotta, sem a sziget parti védelme nem kívánt ujjat húzni. A sziget belseje felé azonban egyre nehezedett az előrenyomulás. Az ausztrál csapatok száma és gépfegyverrel való felszereltsége is meglepte a japán katonákat, emellett pedig a gyatra felderítés továbbra is komoly problémákat jelentett. Sok esetben a szövetségesek légi támadásának híre olyan későn érkezett, hogy mire megérkeztek a Zero vadászok a B-25, B-26 és B-17 bombázók már rég ledobták bombáikat, megfordultak és hazafele tartottak, az üres légi győzelmeket csak az ott maradó P-40 Kittyhawk vadászok ellen tudták gyűjteni. A japánok felismerve eltörpülő számukat visszavonulást rendeltek el a partvonalra, ahol elvileg utánpótlást kaptak volna, azonban ezek annyira későn érkeztek csak volna meg, hogy a Japán Hadvezetés lemondott a sziget elfoglalásáról és visszavonta csapatait.

Használható járművek

USA

  • P-40E
  • P-40E (td)
  • M3 Stuart
  • M3A1 Stuart

Japán

  • Ka-Mi
  • Ha-Gō
  • Ha-Gō (Commander)

Battle of Alam el Halfa (1942)

augusztus 28. — augusztus 31.

Az első El-Alamein-i csata sikertelensége után Rommel új taktikát választott, délről való bekerítéssel. A szövetségesek azonban megfejtették a német titkosított utasításokat, hírt szereztek az akcióról és megerősítették Alam el Halfa vonulatait. Montgomery még harckocsijai nagy részét is beásatta azokat harckocsielhárító ütegnek használva, megakadályozva a német páncélosok előrenyomulását. A terv ugyan kezdetben sikeres volt, a brit páncélelhárító ágyúk hátékonyan dolgoztak a német páncélosokkal szemben, azonban Rommel hamar felismerte a tervet és kikerülve a katlanokat olyan pozícióból támadott, ahonnan a német Pz.III L, Pz.IV F2 és (a HEAT lőszerrel felszerelt) olasz Semovente 75/18; a brit Valentine és M3 Grant harckocsik hatótávolságán kívülről tudták azokat megsemmisíteni, utóbbinál külön hátrányt jelentett, hogy a beásás miatt a testen található 75 mm-es ágyút nem tudta használni. Már kezdett megtörni a bizalom Montgomery-ben, akit annak legerősebb tiltakozása ellenére, egyre erőszakosabban ellentámadásra intettek, azonban terve bevált. A brit légierő folyamatos rajtaütéseket végezett a németek utánpótlás vonalain, amik elnyúltsága miatt nem rendelkeztek teljes légi fedezettel, ezen lyukakat pedig a RAF Baltimore és Wellington bombázói gyönyörű hatékonysággal találták meg és pusztították el a német és olasz szállítójárművek elsöprő többségét. A folyamatos mozgást végző üzemanyag és lőszer utánpótlástól szinte teljesen elvágott német csapatok nem tudtak áttörni a brit védelmi vonalakon és visszavonulásra kényszerültek.

Használható járművek

Brit

  • Hurricane Mk. IIb (Trop)
  • Hurricane Mk. IV
  • Spitfire Mk. Vb (Trop)
  • A.13 Mk. II
  • Daimler AC Mk. II
  • Valentine Mk. I
  • Matilda Mk. II
  • Churchill Mk. I
  • M3 Grant I

Német

  • Bf 109G-2 (Tp)
  • Ju 87R-2
  • Pz.Kpfw. II C
  • Pz.Kpfw. II C (DAK)
  • Pz.Kpfw. III F
  • Pz.Kpfw. III J (früh)
  • Pz.Kpfw. IV F1
  • Pz.Kpfw. IV F2
  • StuG III A

Olasz

  • G.50 serie II
  • G.50 AS serie VII
  • C.200 serie III
  • Ju-87R-2 (IT)
  • AB 41
  • L6/40
  • L6/40 (Leone)
  • M11/39
  • M13/40 (I)
  • M13/40 (II)
  • M13/40 (III)
  • M14/41
  • Semovente 75/18 M41


			

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s