A következő nagy frissítéssel felderítő és támadó drónok érkeznek a játékba. Teljes fizikai, repülési és sebzésmodellel fognak rendelkezni, mint a repülők. Mindkét drónváltozat rendelkezik felderítésre (alapból “V” gomb) képes célzókamerával, néhány Tier VII drón esetében ehhez hőkamera is társul.
Felderítő drónok
A felderítő drónok Tier VI és VII könnyű harckocsijai számára lesz elérhetőek, mint kifejlesztethető modifikáció. A játékosok csata közben indíthatják azokat és válthatnak a nézetek között, mint a felderítő repülőket a hajóknál. Akár a csata végéig repülhetnek, feltéve, hogy nem lesznek lelőve, vagy a játékos földi járműve nem semmisül meg. Lelőtt drónt hasonlóan a lőszerekhez, foglalási ponton lehet pótolni. Jelenleg egyetlen változat, a ZALA 421-16E lesz minden nemzetnél.
Támadó drónok
A támadó drónok csak realisztikus csatákban lesznek elérhetőek, bizonyos újraéledési (SP) pontért cserébe lehet majd behozni, mint az atombombát. Először három típus érkezik: Orion az oroszokhoz, GJ1 a kínaiakhoz, amerikai MQ-1A mindenki máshoz. A támadó drónok már nem csak felderíteni, hanem irányított rakétákkal akár ellenséges földi járműveket megsemmisíteni is képesek.
Forrás: War Thunder
Kategóriák:Hírek