Yūgumo osztályú romboló — az óceán villámléptű ura
A Yūgumo volt Japán egyik legsokoldalúbb kistestű rombolója a második világháború alatt.
A Yūgumo volt Japán egyik legsokoldalúbb kistestű rombolója a második világháború alatt.
A matricák alkalmasak a harcjárműved egyedivé tételére, illetve az ellenség megtévesztésére is. Azonban ügyes játékosok, akár álcafestés helyett, vagy álcafestés mellett annak még hatékonyabbá tételére is használhatják.
Terítéken az 1.89-es frissítésben bekerülő olasz szárnyascsónak lesz, amelyet a partiőrség számára az olasz tengerpartok védelmére építettek, de a Japán Haditengerészet is vásárolt belőle, kimagasló tulajdonságainak köszönhetően.
Kicsit késve bár, de érkeznek a japán vízi járművek a War Thunderbe az 1.89-es frissítésben.
Az események lezárultával, egy újabb Q&A-t kaptunk, az idő eltöltésére.
Az Epic Thunder hangmod készítőjének wtlive oldalát teljesen lelőtte/letiltotta a gaijin.
Az új versenyrendszer már elég rég óta működik és az esetek többségében viszonylag kevés hibával találkozni. Így, hogy a próbákon jól teljesített a Gaijin újra egy nagyobb versenyt hirdet, ahol ezen rendszer kerül majd élesben próbára.
World War mode elég kis figyelmet kap a Gaijintól, de néha-néha, mikor semmi más nincs, azért engedik a ‘tesztereket’, hogy próbálgathassák ezen új csatarendszert is.
A tengeri csaták mostanában nagyon elnéptelenedtek. Nem gyakori, hogy csak egy pár játékos harcol egymás ellen a két oldalon, és még csúcsidőben, is, ha az ember kiesik a ritmusból (zöldhullám), akkor negyed órát kell várnia, mire csatába mehet. Ezt próbálja meg a Gaijin a továbbiakban olvasható megoldással orvosolni.
Aki panaszkodott, hogy túlságosan megszokta a játékban levő járművek értékeit, annak panaszát a gaijin meghallgatta.
Idén már több gazdasági változtatást behozott a Gaijin, most egy üdvözlendő, a virtuális pénztárcánkat kímélő változást terveztek be.
A Valósághűbb járműnevek mod is halad az eseményekkel. Bekerültek az ez eventen megszerezhető új járművek valós nevei, így az eventen szenvedő játékosoknak meg sem kell ismerkedniük, a helyenként nagyon furcsa nevekkel, hanem egyből a történelem és valósághű nevekkel találkozhatnak. A frissítés tartalma Új event szövegei hozzáadva Menü új […]
A legújabb event elég bonyolult, és nagyon zavaros. Most megpróbáljuk minden aspektusát végigtárgyalni, amely félreértéseket okozhat, illetve segíteni a játékosokat a céljuk legegyszerűbb elérésében.
Az HMS Tiger építését már a világháború közepén megkezdték, de hibái, és azok kijavításának idejére bizonyos elemeinek elavulttá válása, miatt folyamatosan valamit dolgoztak rajta végül 1956-ban került tengerre, szolgálatba pedig 1959-ben állították.
Németország a háború második felében hatalmas (civil és katonai) áldozatokat szenvedett a szövetséges bombázások miatt. Ezt egy korszakalkotó kétmotoros nehézvadász kialakításával akarták elhárítani, azonban az idő, és a nagyvárosok lakosságának egyre nagyobb felháborodása sürgette őket, minél hamarabb megoldást kellett találniuk.