Hírek

Q&A (2020. Február /I.)

Megérkezett 2020. első Q&A-je, elég hosszú ideje, három hónapja, nem kaptunk már Q&A-t. Így nagyon sok kérdés felgyűlt. Elsődlegesen a svéd ág további fejlődésével és egyes játékélményt javító fejlesztéssel kapcsolatban.


Repülőgépek

A svéd repülőgépfába nem kaptuk meg a svéd Hunter-t (J 34). A Hunter jelentős repülő volt Svédország számára a saját fejlesztések elindulása előtt. Volt tervben a svéd fába való bevezetése? Van egy egyedi svéd Hunter utánégetővel.

Amikor megosztunk egy tervezetet a nemzetbe kerülő gépekkel kapcsolatban, az azt jelenti, hogy a tervezetben szereplő járművek élveznek elsőbbséget a fejlesztési fába való behozatalra.
Ezek után mindenképpen érkezik még repülő a svéd tech-tree-be, az egyik lehet a Hunter lesz.
[Ez azt jelenti, hogy várhatóan érkezni fog a Saab 17 felderítőváltozata, egy prémium francia MS.406, a Saab 105 kiképzőrepülőgép szintúgy prémiumnak(nyugi igaz, hogy kiképzőgép, de lehet majd rászerelni fegyverzetet), illetve a J 35 “Draken”.]


Van tervben közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéták bevezetése?

Foglalkozunk egy olyan önvezérló rakétákkal való légicsata rendszer kifejlesztésén, amely túlmutat az ellenfél kirajzolási távolságán, miután a végre sikeresen játékba bevezetett rakétarendszer erre is képes és csak egy kicsit fejlesztett irányítási modult kell kialakítanunk a már felépített rendszerhez. Hogy hogyan kéne bevezetnünk, hogy a játékos számára könnyű legyen a használata, de ne legyen biztos kill, még nem tudjuk.
Nehéz téma, mivel nem akarjuk, hogy olyan fegyver legyen, amivel bárkit bárhonnan úgy megölhetünk, hogy az az se tudja mi történt vele, viszont azt sem akarjuk hogy teljesen használhatatlan legyen.


Van tervben hőcsapda bevezetésre olyan gépekre amikre azok a valóságban rendelkezésre álltak, mint például a Phantom vagy a Mig-21SMT? Előbbire bizonyítékot is találhattok a “Phantom FGR Mk 2 Aircrew Manual – Weapon System Second Edition” műben, de a 21-et is ellátták később ilyen védelemmel.

Igen tervben van a radaros riasztórendszerek és hőcsapdákat bevezetése a War Thunder-be.


Tervezitek javítani a repülőgépek használhatóságát azzal, hogy a valósághoz közelibbé hozzátok a célzórendszereik alkalmasságát?

A kérdést nem teljesen értjük, így nagyon nehéz megválaszolni. [Miért választottátok akkor ki?]
Annyi tudunk mondani, hogy a giroszkópikus célzórendszerek, a rádióhullámú távolságmérővel már valósághűbben működnek, mint azelőtt. Ez már számításba veszi a repülőgépek távolságát, repülési paramétereit és egy pontosabb lövési útvonalat rajzol meg.
[Gondolom a ‘hova lőj karikára’ gondolnak AB-ben, míg szerintem a kérdező, a hibás pilótafülke bélire gondolt SB-re. De lehet én tévedek.]


Miért van az, hogy forgószárnyú repülőgépek egyszerre kezdhetnek irányított rakétával harckocsi csatában, míg a repülök még nem irányítható rakéta nélkül sem, és a nem irányítható rakéta felszerelése is plusz SP-be (spawn point-ba) kerül? Fog ez változni?

Nagyon sok okunk van erre. Az egyik hogy csavarszárnyú repülőgéppel el tudsz foglalni földi pontokat. Szóval még ha a csapatnak elfogytak a harckocsijai, egy helicopter az ellenség járműveinek elpusztításával, majd a pont visszafoglalásával meg tudja fordítani a csatát. Ez merevszárnyú repülőgéppel nem lehetséges. [b*tch, anno MdV-s customcsatában a végén Blohm und Voss-t bevittünk szinte sérülés nélkül a templom elé Poland-en.]
A célja a Spawn Point-nak (éledési pont) az, hogy ezzel meggátoljuk az egyenlőtlen csatákat és azt a lehetőséget, hogy az egyik csapat csak harckocsikkal a másik csak merevszárnyú repülőkkel ‘spawnol’ (éled) be.
[Mert az jobb gaijin, ha a ruszki csapat csak Kamov-okkal éled be, a szövik meg kb. semmit nem tudnak kezdeni ellenük!???]

{Hozzáteszem, ez még mindig nem magyarázza, hogy miért nem kerülnek bizonyos (OP) fegyverzetek felszerelése plusz SP-be, hogy a heli ne tudjon pl. a csata elején 16 Hellfire-rel éledni.}


Van tervben svéd csavarrepülőgép ág? Vagy legalább egy prémium mint az olaszoknak meg a japánoknak?

Igen, mindenképpen lesznek majd svéd csavarszárnyú repülőgépek a játékban.


Néhány mai járművön, amik már a játékba is bekerültek, vannak a valóságban elektromos harceszközök. Ezek hatékonyak lennének a modern repülőgépek és radaros légvédelmek elleni harcban. Láthatjuk őket a játékban majd valamikor?

Az elektromos harceszközök a War Thunder-ben biztos nagyon izgalmasak lennének, de nagyon nehéz lenne őket bevezetni. Még nem gondolkoztunk ezen aspektuson, de az nem jelenti, hogy a jövőben sem fogunk.


Mivel az egyik (legkisebb) Rooikat bekerült a brit harckocsiágba, várhatunk további Dél-Afrikai harcjárműveket? Például Mi-24 “Superhind”, vagy Denel Rooivalk?

Nem zárjuk ki a lehetőségét, hogy kerülnek még be Dél-Afrikai harcjárművek a játékba.


Harckocsik

Rengeteg harckocsiról hiányzik a testgéppuska, ami nagyon hasznos lenne a csatákban. Emellett pedig a legtöbb német és japán világháborús harckocsiról hiányzik a parancsnok által használt géppuska a torony tetejéről, amíg például az amerikai harckocsikon mind rajta van. Tervben van, hogy végre azok a járművek is megkapják a géppuskáikat, amelyeken a valóság alapján kéne lenniük? Megkapják végre a német és japán harckocsik is a légvédelmi géppuskát, ahogy a szövetségesek megkapták.

Amikor hozzáadunk gépágyúkat, vagyis inkább ‘életre keltjük őket’ – elsősorban két csoportra fókuszálunk, a párhuzamosított és a légvédelmi gépágyúkra.
A támadó géppuskáknak a *való életben* nagyon kevés haszna volt, mivel nehéz volt kilátni és a betekintési terület is kicsit volt. (*excuse me? még aki csak játékokkal játszott, mint a Post Scriptum, vagy a Red Orchestra is tudja milyen hasznos is a testen található géppuska, gyalogság ellen.)
A játékban csak azokon használhatóak, amiken nincs más géppuska. Ez elsősorban azon japán harckocsikra és német páncélvadászokra vonatkozik, amelyeknek nem volt párhuzamosított géppuskájuk.(Érdekesen nézne ki egy JagdPanter, vagy JPz.IV párhuzamosított géppuskával.)
L
égvédelmi (torony tetején lévö) géppuskákból, csak azokat szoktuk lemodellezni és használhatóvá tenni, amelyek legalább .50 (12.7 mm) kaliberesek, mivel az annál kisebb fegyvereknek a játékban a sebzése szinte nulla, így nem lenne értelme a játékban a használatuknak. Ezért az esély, hogy az ilyen fegyvereket is a játékba hozzuk nagyon kevés, és sokkal fontosabb dolgaink vannak ennél. Persze ha lesz lehetőségünk egyet a játékba tenni megtesszük. [Az összes Stuart-on, a legtöbb tier I-II járművön .30 (7.62 mm-es) légvédelmi géppuska van a torony tetején, és igenis hatékonyan működnek nem csak repülő, de nyitott célpontok ellen is. Azt már hozzá sem teszem, hogyha a 7 mm-esnek ilyen kicsi a sebzése repülő ellen, akkor a repülőkön miért használhatóak, miért tesz be a gaijin olyan gépet, amin csak 7 mm-es fegyver van, ha azok elvileg szinte semmit nem sebeznek!??? Megint, pl a I-15, vagy az I-16 fél másodperces sorozattal szétporlasz egy repülöt, pedig csak 2-4 db 7 mm-ese van… gondolom akkor ez megint csak hazugság volt.]


A ZSU-23-4 “Shilka” érkezése óta nagyon várjuk a testvére érkezését a ZSU-37-2 “Yenisei”. Minden másik nemzet kapott már hasonló légvédelmi járművet, csak mi nem. Tervezitek, hogy behozzátok a 37-2-t is? [A ZSU-37-2 “Yenisei” a “Shilka” alvázára épült, nagyon hasonló kialakulással, fegyverzetük volt a legfőbb eltérés (2 db 37 mm-es ágyú). A “Shilka” sikere miatt a “Yenisei” tervezetet törölték, a gyártása sosem indult be.(Ez a kettő versenyzett azért, hogy melyik váltsa le a ZSU-57-2-t.)]

Igen tervezzük behozni.


A kínai földi ág, nagyon hiányos, elsősorban kistierü légvédelem és modern harcjárművek terén. Van tervben bármi egyedi jármű behozatala a kínai fába a következő évben (=idén)? [A kérdés még 2019 decemberében íródott, de ugye azóta nem volt Q&A.]

Igen, mind a kettő megállapítással egyetértünk. Ha jól értesültünk több kínai fához (is) adható légvédelem modellje is készülőben van, és még ebben az évben a játékba is kerülnek.


Van bármi tervezet egy figyelmeztető rendszer létrehozására, földi járművek számára, ami értesítésül(figyelmeztetésül) szolgál, irányított levegő-föld rakéták ellen.

Technikailag nagyon könnyen létre tudnánk hozni egy ilyen rendszert a probléma ott van, hogy csak nagyon kevés járműre tudjuk rátenni.


A késleltetett gyutacsos HE lövedékeknek már egy hosszabb ideje nincs a játékban fizikai (*kinetikai) átütése. [*Ami a mozgási energiájából ered.] Ez miért van?

A lövedékek *kinetikus átütését egy saját táblázat alapján számoljuk ki. Amióta erre váltottunk az összes HE lövedéket úgy vesszük, mintha azonnal robbannának (még azokat is, amelyeknek szándékosan késleltetett gyutacsa volt a nagyobb átütési/rombolási erő érdekében.
Magyarul minden HE lövedék átütése a játékban már csak a benne levő robbanóanyag mennyiségétől függ. A jövőben tervezünk egy új változót létrehozni, amely az átütés/robbanóanyag arányát hivatott meghatározni (ekkor visszahozzuk a késleltetett robbanású lövedékeket is), de amíg ezt nem csináljuk meg addig a jelenlegi rendszer marad, amely szerintünk nem nagyon befolyásolja a lövedékek használhatóságát.


Csónakok és hajók

A vízi járművek száma meglepően nagy mértékben bővült az utóbbi egy év alatt. De a kis tier II-es csónakok még mindig 270,000 RP-be (fejlesztési pontba) is kerülhetnek, míg a toptier-enk számító nehézcirkálók is csak 220,000-be. Ennek nem sok értelme van, föleg azt nézve, hogy ezen csónakoknál a hajók, rombolók és cirkálók, sokkal izgalmasabbak, és ezért mindenki azokat akarja fejleszteni, (nem leragadni kis tierben a csónakoknál). A következő nagy frissítésben kérhetnénk a vízi járművek gazdasági átvizsgálását, hogy ezzel könnyebbé tegyük a fejlesztést kisebb tier-ben?

A vízi járművek esetén más utat jelöltünk ki az előrehaladásban a játékosok számára. itt balról jobbra fejlesztünk, így a topptier-t az alsó sor, hanem a jobb szélső oszlop jelenti. Ezért az költségek növekedését nem függőlegesen lefele, hanem vízszintesen jobbra kell várni. Pont azért hogy azon játékosaink, akik nem szeretik a hajókat, azok is tudjanak valamit fejleszteni és elérhessék a maguk toptier-jét. [Ha a költségnövekedést vízszintesen kell várni, miért kerül a balszélső soron a cirkáló 100-szor annyiba, mint a csónak? – csak trollkodok 😛 ]


Az 1.95-ös frissítéssel megérkezett a svéd repülőág, illetve az első prémium svéd harckocsik. Hosszútávon ez csak svéd lesz, vagy egy közös nord/skandináv ág norvég és finn járművekkel kiegészítve? Fölég a vízi járművekre gondolva. Tekintve, hogy már így is van finn jármű a svéd ágban.

Jelenleg egy másik nemzetnek akarunk tengerészeti fejlesztési fát adni, a svédekről még túl korai beszélni.


Jelenleg a torpedojelzési rendszer nagyon megbízhatatlan, és a legénység fejlesztés szinte semmi szerepet nem játszik. Érdemes várnunk a rendszer javítására? Esetleg repülök tudnának segíteni a torpedók felderítésében.
[Hát igen, jelenleg a fullos crew-val is kb 1-2 másodperccel a becsapódás előtt jelöli a játék a torpedót, ha az ember nem figyeli folyamatosan a vízfelszínt, vagy számít a támadásra lehetetlen kitérni.]

Nagyon más a felfogásunk a jelenlegi rendszerről, szerintünk nagyon jól és átláthatóan működik. RB-ben a kijelzés távolsága kisebb, mert lassabbak a torpedók, de ha az ember folyamatosan a vízfelszínt figyeli az adott irányból akkor már a jelölő (marker) megjelenése előtt is észre tudja venni a torpedót.
Az hogy repülőgépekkel lehessen segíteni a torpedók felderítését, lehetséges [a felderítő gépek ott vannak a legtöbb hajón már most is] de nem úgy mint ahogy jelenleg a torpedók markerei működnek, hanem mint ahogy a könnyű harckocsik és kerekes járművek ESP-je(tárgyakon keresztül is jelölő csalás) harckocsi csatában.
Az ötletet érdekesnek tartjuk és talán meg fogjuk fontolni.


Lesz valaha részletesebbé téve a hajók damage(sérülési) model-je? Számíthatunk olyanok bevezetésére, mint a választófal vagy külön hajórészek(compartment).
[Compartment már jelenleg is van a játékban, bár a gaijin másra használja, a hajókat többféle módon is el lehet pusztítani, a legegyszerűbb, ha a compartmentek egy bizonyos százalékának életerejét nullára csökkentjük, mert ha az elfogyott életerejű compartmentek száma elér egy bizonyos (minden hajónál előre beállított) értéket, a hajó automatikusan megsemmisül, mindegy mennyi HP-ja van még. Idegesítőbb mikor valamit elrontanak és pl a hajó egy bizonyos compartment vagy másik modul(pl egy torony) megsemmisülésénél, is automatikusan “meghal”. A Graf Spee-t régen el meg lehetett annyival ölni, ha a hajó orrát(legeslegelső compartmentjét), vagy első tornyát eltalálták.]

Ezek jelenleg is megtalálhatóak a hajók modeljében, csak a játékban nem látszanak. Ha a ‘hangárban’ (kikötőben) használod a páncélzat megtekintést láthatod a tagoltságot. Így néz ki a hajó modelje 3ds Max-ban mielőtt a játékba kerül:


​​​​​​​Miért csak két lövedéktípust használhatunk hajóra? Amikor az elsődleges fegyverzet van kiválasztva a 3 és a 4(-es billentyű) szabad. (Amikor a másodlagos akkor meg az 1 és 2)

A 3-as és 4-es gomb nem szabad, azzal lehet választani a másodlagos fegyver által lőtt lőszert. Jelenleg így oldottuk meg, és emiatt több löszértípus csatába vitelére nem lehetőség, lehet hogy a jövőben töröljük és akkor ez a technikai korlát megszűnik. De ehhez a játék kódjába kéne belenyúlnunk, amit nem akarunk.
[Még meg is tudnám őket védeni, ha például lehetne változtatni lőszert úgy a másodlagos fegyverzetben, hogy közben az elsődleges van kiválasztva, de nem lehet. Egy sima kiválasztás/eldöntés-t kell beleírni és meg is van oldva. Ha az elsődleges van kiválasztva, akkor a 3 abban vált lőszert, ha a másodlagos akkor a 3 abban és így tovább. Nyilván ha egyik fegyverhez csak két lőszertípus van akkor ott kiírná a játék, hogy nincs 3. és kész. Ez csak nem lehet olyan nehéz még a gaijin fejlesztői számára sem.]


Terveztek további századjárműveket behozni?

Igen, folyamatosan adunk hozzá új járműveket a játékhoz.


Forrás: War Thunder

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s